Murk. Chapter:2

Hello mindenkinek! A màsodik fejezet is itt lenne. Jó olvasàst! Xx

Remegve kifújtam a levegőt. A sofőr értetlenkedve nézett ràm; megértem. Èn sem néztem volna normálisnak magam.

- Elnézést! Jól vagy?! - mosolygott.

Egy pillanatra rànéztem, majd vissza az üvegre. Rémülten voltam. Mellkasom egyre gyorsabban mozgott le, s föl. A melletten ülő 25 éves körüli férfi aggódva nézett rám. Làtszott rajta, hogy nem akart faggatni. Talàn jó is lenne valakinek elmondani a problémàmat, ha màr a baràtaimmal ezt nem tettem meg.

Enyhén megràztam a fejem.

- Harry? - kérdezte.

Èrtetlenkedve néztem rà. Szóval igazam volt, s Harrynek nem ez az első ilyen akciója.

Elmosolyodott.

- Làttam az ajtóban àllni, és a nyakadon a harapást.

Kerestem a jó szót erre, de nem talàltam. Érdekes, hogy ezt pont egy taxisofőrrel beszélem meg.

Megjegyzett. Bejelölt. Megjelölt! Igen, ez a jó szó. Harry engem megjelölt, s ki tudja, hogy rajtam kívűl még hàny lànyt. Lehet, hogy most ebben a pillanatba egy lánnyal végzi ugyan azt, mit velem tíz perce.

- M-megj-jelölt. - Suttogtam remegve.

Elmosolyodott. Tudta jól, mire értem ezt. Mások számára tudatta ezzel a jelöléssel, hogy az övé vagyok. Nem akarta, hogy más fiú hozzàmérjen, vagy egyàltalàn a közelembe lépjen. Akart engem, de valószínű, hogy csak egy éjszakàra. Még ha csàbítónak is talàltam volna se mentem volna bele. Èn erre még nem lettem kèszen.

- Tessék! Vedd fel! - Nyújtott a kezembe egy sàlat.

Hàlàsan pillantottam rá, s elvettem tőle a fekete anyagot, mit a nyakam köré is tekertem, ezzel eltakarva a jelölèsemet.

Csend lett. Ő az útra figyelt, mìg én néztem ki az ablakon. Sötét volt. Nem lehetett làtni, csak az oszlopokat, miknek a tetején egy lámpa vilàgított halvànyan. Egy hópihe zavarta meg gondolataimat, mi az ablakra szàllt. Majd több is. Elmosolyodtam. Nem voltam oda a hóért, de a kutyàmmal, s a cicámmal szerettem benne játszani.

Az ujjaimmal követtem, hogy egy elolvadt hópihe versenyt fut egy másikkal, s közben nyomot hagy maga utàn. Elmosolyodtam. Ez segìtett elterelni a gondolataimat, de amint a kocsi fékezett, visszatértek azok.

- Köszönöm!- vettem ki a táskàmból a taxira való pénzt, de ő megàllított.

- Hagyd csak! A sàlat is megtarthatod! - Mosolygott.

Viszonoztam a kedves gesztust, majd kiléptem a taxiból. Elköszöntem tőle, s néztem, ahogyan elhajt.

A hàzban sötét volt. Ezek szerint anya, s a húgom màr alszik. Ez megkönnyìtette a dolgomat.

Felsuhantam a szobàmba, s amikor meglàttam, hogy a plüssmacim nem fekszik az àgyamon felsikítottam. Erre felkapcsolódott anyuék szobàjàba a villany. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. Sírhatnèkom volt. Az a maci születésem óta meg van nekem, s lehetetlen nélküle léteznem. 18 éves vagyok, de nem érdekel.

- Kicsim! Mi a baj? - Hallottam meg anya hangjàt.

Felsóhajtottam, majd próbáltam megemészteni az előbb elmondott szavakat. Nem kaptam levegőt. Egy kiszökő könnycseppet letöröltem, majd anyàhoz fordultam.

-H-hol van a... macim?!- suttogtam.

Anya felsóhajtott, majd a tenyeremet az övébe helyezte, úgy ült le velem a mögöttünk lévő àgyra. Ebből gondoltam, hogy történt vele valami.

- Kicsim... Holnap lesz a Winter Wonderland, és minden hàzba bekopogott egy férfi, hogy a felesleges dolgainkat adjuk neki oda a nyereményjàtékokhoz, és...

- Ès te oda adtad neki a macimat?! - Àlltam fel kiabàlva.

Anya sóhajtott. Gondolta, hogy ilyen reakcióm lesz.

Szédülni kezdtem, s homàlyosan is làttam. Nagyokat nyeltem, s próbàltam nem elàjulni. Fel akartam ébredni a szörnyű àlmomból. Anya tudta jól, mennyit jelentett nekem az a maci, s mégis odaadta életem végigkísérőjét egy embernek pénzért. Hogy tehette ezt?! Az a maci volt az, akinek mindent elmondtam, s nem adta tovàbb senkinek. Ő volt az, aki vigyàzott rám, ha féltem, s felfogta a könnyeimet, ha sírtam. Hogy vehette el anya a boldogsàgomat?! Ez most teljesen olyan, mint ha Bellàt, a húgomat adta volna el valaki ismeretlennek. Egy ismeretlen személy karjaiban van, s ki tudja, milyen mocskos dolgokat csinàlhatnak vele. Anya eladta a boldogsàgomat.

***

Az éjszaka borzalmasan telt. 18 évig minden egyes éjszaka szorosan öleltem magamhoz a mackómat, de most csak a cicàmat, Mollyt tudtam. De nem volt ugyan az.

Kedvetlenül kikeltem az àgyból, s a fűrdőszobàba igyekeztem. Megmostam a fogamat, majd végigmértem a jelölèsemet. Lila, s piros foltok tették egésszé a sebemet. Fàjt. Nagyon fàjt. Hajamat előre helyeztem, hogy eltakarjam, s félig meddig sikerrel is jàrtam.

Lecsoszogtam a nappaliba, ahol a hűtőt céloztam meg kómásan. Sikeresen nekimentem, mire mély nevetést hallottam. A szemem hirtelen teljesen felnyilt, s megfordultam, de neki ütköztem a mellkasànak. Ismét a tegnapi remegés tört ràm, amit màr el is felejtettem, hogy milyen èrzés.

- Szia, Hope! - Nyomott neki a hűtőnek.

Gyorsan levegőért kapkodtam, mire felfogtam, hogy ezt nem àlmodom. A hajamat hàtraseperte, majd a sebemet kezdte elégedett mosollyal vizsgàlni.

- Kezd halvànyulni... Rà kell hogy erősítsek! - Motyogta.

Az ajkai aljaival nyàlas lenyomatot hagyott rajta, majd hirtelen erősen beleharapott. Felszisszentem, mire elégedetten felnevetett. Utàna folytatta. Próbàltam eltolni magamtól, s csak akkor emlékeztem, hogy milyen erős.

- Harry. Kérlek csak most ne! Tegnap volt életem legrosszabb éjszakàja, és most semmi kesvem hozzàd! - Bújtam ki nehezen a keze alatt.

Izmai, s állkapcsa megfeszült, miközben felém fordult, de többszőr végig mért, s ez abba is maradt.

- Gyere, sírj a vàllamon! Panaszkodj csak nekem azzal a csinos kis szàddal! - közeledett felém.

Èn ösztönösen hàtràlni kezdtem. Ő utànam. A tegnapi félelmemet ez felűlmúlta. Megborzongtam a tudattól, hogy össze vagyok vele zàrva, s kitudja, hogy még mindig mit tervel velem kapcsolatban.

- Tudod, sokat gondoltam ràd tegnap éjszaka. Csak az ajànlatom járt a fejembe, s egyfolytàban az az érzésem volt, amit tegnap megmutattam neked. Aztàn eszembe jutott, hogy bunkó voltam. Tudom, miért nem egyeztél bele, s azt hittem, hogy ez neked nyìlvànvaló. Vàrtad, hogy én kényeztesselek téged! - Vigyorgott kanosan.

- Sziasztok! - Lépett be anya Bellàval az oldalàn.

Megkönnyebbűlve felsóhajtottam. A hajamat gyorsan a seb helyére helyeztem, amin Harry elégedetten elmosolyodott.

- Anya! Miért engedted be?! - Néztem rà idegesen.

- Harry kint volt a hàz előtt ült a kocsijàba. Gondoltam téged várt, és jól is tudtam. Így beengedtem. - Mosolygott.

Èn odamentem hozzà, majd félrehívtam. Èrtetlenkedve nézte, hogy mit akarok tőle. Eddig is ideges voltam anyàra, de most...

- Anya! Ő egy pszihopata! - Suttogtam idegesen.

- Jaj dehogy is, kicsim! Harry nagyon rendes srác! Nem hogy örülnél neki, hogy egy ilyen helyes, izmos, aranyos fiú kedvel téged, aki ràadásul meg is tudna védeni! - Mosolygott, majd a kezèben lévő szatyrot az asztalra helyezte.

Még kint a kocsiban volt pàr szatyor, amiért Harry is kiment segíteni. Èn addig kihasznàlva a lehetőséget gyorsan felmentem a szobàmba àtöltözni.

Egy csőfarmert vettem, felülre egy fehér pàntos pólót, s arra egy fekete inget, amit nem gomboltam be. A hajamat lófarokba felfogtam, majd a laptopomat az ölembe vettem.

Van egy kis csoportunk facen, így a legjobb baràtok. Conor, Dave, Lory, Anne, Justin, Ellie, és Steve. Így szoktunk àltalàban bandàzni is. Ma este is így megyünk a Winter Wonderlandba. Minden èvben tele van szórakoztató programokkal, hullàmvasút, kajàldàk. Olyasmi, mint egy vidàmpark.

Kint màr nagy hó volt, és jég is, amit utálok. Nincs olyan nap, amikor ne csúsznék el rajta. Béna vagyok.

- Mi jót csinàlsz?!- nyitott be hirtelen Harry, s gyorsan lehajtottam a laptopomat, ezzel megszakítva a többiekkel való beszépgetésemet. A lànyoknak elmondtam a Harrys ügyet. Conoréknak nem, s nem is akartam.

- S-semmit. - Dadogtam.

- Holnap vacsoràzni viszlek. - Mondta, s inkàbb volt kijelentés, mint kérdés. - Màr anyuddal lebeszéltem, hogy 8-ra érted jövök.

Lehuppant mellém elégedett mosollyal az àgyon, majd végigmért.

- Tudod... Ha este öltözöl màskor húzd be a függönyt! Köszi az előadàst! - Kacsintott nevetve, majd ràmugrott.

Èn hamar kapcsoltam, s lerúgtam magamról, de magàval húzott. Ìgy felette voltam. A kezeim a feje két oldalàn, míg a térdemmel a csípője oldalait szorítottam össze. A keze a derekamon lehetetlenné tette, hogy leszàlljak róla. Hangosan fel hümmögött.

- Szeretem, ha a làny van felül. - Vigyorgott, majd megcserélte a helyzetünket. - De jobban szeretem, ha alattam van! - Nevetett mély hangjàval.

- Engedj el! - Próbàltam lenyomni magamról, de nem mozdult.

A kezeim a szívèn voltak, s csak akkor vettem észre, hogy milyen gyorsan ver. Elképesztő volt. Nekem sem vert ilyen gyorsan a szívem, mikor megjelölt. Résnyire nyitott szàjjal bàmultam a kezem a mellkasàn. Ő az arcomat fürkészte, s gondolkozott, hogy min csodàlkozok ennyire. Nem gondoltam volna, hogy egyàltalàn tisztàban van azzal, hogy van szíve. Èn sem gondoltam róla.

Lassan az ujjaimmal gyengéden a szíve helyére köröket kezdtem rajzolgatni. Ő még mindig hülyén nézett ràm. Szerinte az izmait vizsgàlgattam, holott nem is arra figyeltem.

Most mi van?! Mi a fenét csinàlok?! Alatta vagyok, s fel sem tűnik?! Túlsàgosan meglepődtem, de akkor is egy pszihopata àllat.

- Szàllj le rólam! - Emeltem fel a hangomat.

Harry felnevett.

- Dögös ruhàba gyere holnap! - Nevetett, miközben leszàllt a testemről.

Ràmkacsintott, majd kiment.

Dóri.Styles