2013. 08. 20.

Murk. Chapter: 38 - Last.


Nem is tudom, mit írjak. Vagy is azt sem tudom, hogy kellene-e valamit írnom, mert bevallom, borzalmas vagyok a bemutatkozó szövegekbe, ahogy a búcsúzásba is. Szóval. Kezdjük az elejéről. Sokan tudják, hogy egy oldalon kezdtem az egészet, de át tettem blogba, és telefonról írtam a részek 65%-át, szóval azért van benne sok helyes írási hiba(: Na jó, de nem ez a lényeg, de őszintén, fogalmam sincs, hogy mit is írhatnék. Minden esetre nagyon szépen köszönök mindenkinek mindent. Az utálkozóknak azt, hogy őszintén leírták a véleményüket (amikre 99%-ban szartam egy nagyot, de mind egy), az olvasóknak meg hát...Azt, hogy együtt voltak velem, és olvastak minden egyes betűt, amit csak leírtam. A kommentelőknek minden egyes betűt köszönök, amiket ők írtak le, és támogattak, hogy folytassam. Bevallom, kicsit hosszabbra gondoltam a blogot, de rájöttem, hogy ez úgy jó, ha most fejezem be, és én sem tudom, hogy miért. Szóval nem fogok eltűnni, hisz ott az Unforgettable és a Starry Sky blogom, és biztos vagyok benne, hogy még lesz sok, és annál is több, hisz sosem fogok feladni az írással, bárki mond bármit(:

Have a nice day!Xxx

(U.I.:Bocsánat, elég gagyi lett...Haha)

Zene.

Párizs. Sosem voltam még ott, bár Harryvel volt tervbe véve, amikor mentünk L.A.-ba. Azt hiszem, azt mondta, a kereszt szülei laknak ott. Szívesen kimennék, de nem gondoltam még arra, hogy ki is költöznék. Anyáék biztos szívbajt kapnának, és száz százalék, hogy nem engednének.

- Hope.

Összerezzentem, mikor hirtelen zökkentett ki a gondolataimból.

- Nem is tudom, Harry - Feleltem a lehető legegyszerűbben.

Halkan felnevetett, tudtuk jól, hogy a végén így is úgy is Párizsban kötünk ki, hisz rá fog venni. Csak anyáék a bökkenő, hisz nem fognak engedni. Max elszökök mint a filmekben, hisz már tizennyolc éves vagyok. Gyakorlatilag felnőtt. Vannak tinik, akik már tizenhét-hat évesen elköltöznek, akár bele egyeznek a szülei, akár nem.

- Hope, azt akarom, hogy megszülessen. És Mr. Jepsen örökké el fog tőlem venni, ha kiderül, hogy szexeltünk, nem hogy terhes vagy. És eltitkolni nem lehet. Nem sokára nőni fog a pocakod, és szerintem gyanús volt anyudnak, hogy beteg vagy nyáron.

- Oké, Harry. Elmegyünk.

***
Kis kezeket éreztem meg az arcomon, aminek köszönhetően felkeltem, s halkan káromkodtam, hogy már tíz óra van. De nem hallottam Darcyt sírni, ezért is csodálkoztam, hogy még mindig alszik, és belerezzentem, amikor baba nevetést hallottam meg magam mögött. Hirtelen jól ismert melegség öntött el, s szélesen elmosolyodtam, mikor megfordultam. Harry mosolyogva nézte a négykézláb szerencsétlenkedő babát, néha-néha segített neki, mert hasra esett, de csak nevettünk rajta. Halkan kuncogtam fel, mikor ajkaimra helyezte apró tenyerét, amibe bele pusziltam.

- Jó reggelt, Hope. Éhes lesz lassan. - Hazz egy puszit nyomott a homlokomra, majd visszatért az eredeti pózba; a kezére támaszkodva az oldalán feküdt, s minket nézett.

- Oké, majd megetetem - Tájékoztattam.

Miután Darcy evett, Harry elment dolgozni, én meg úgy döntöttem, hogy elmegyünk sétálni. Felöltöztettem a babánkat, betettem a babakocsiba, és indultunk is a hűvös Párizsi utcákra. Mosolyogva intettem a szomszédnak, aki épp a kerti bútorokat vitte be a garázsba, és össze tört egy cserepes virágot, amin halkan nevettem.

Út közbe rengeteget gondolkoztam az utóbbi több, mint két éven, amit Harryvel töltöttem. Emlékszem még, mennyire féltem, undorodtam tőle, és hogy nagyon meg akartam szabadulni tőle. No meg persze mennyire erőszakos volt, és mennyit verekedett, vagy hogy mennyire sokszor megvédett az Ed féléktől. Aztán filmbe illően összejöttünk. Az első csókunkra amikor elvitt sátorozni, és vissza adta a macimat -ami még mindig meg van, és meg is lesz-. Aztán a strandra, és a jelölésre, ami csak úgy, mint a maci, örökre megmarad. Reflex szerűen a nyakamhoz kaptam, s elmosolyodtam az öt-hat gödröcske nyomán, amiktől enyhén göröngyös volt a bőröm. Hol is jártam?! Ja, igen. Aztán a strandra, ahol megismertem Darcy kereszt anyját, és apját, Mollyt és Bent, és egy nagyon-nagyon jó barátomat -akit eleinte rühelltem-, Nicket. Majd jött az orális kiegészítés, amit...khm...na mindegy. És azt hiszem, azon az estén is vallotta be nekem, hogy szeret. Igen, kicsit hamarabb, mint ahogy egy normális kapcsolatba szokás, de ez így lett eredeti, s tökéletes. Aztán emlékszem, hogy bemutatott a nővérének, a húgának, és az anyukájának, Gemmának, Luxnak, és Annenek. És azt hiszem, azon az estén is barátkoztam össze Mollyval, hogy túl sok perverz gondolat férkőzött be az agyamba Harryről, és beszélni akartam vele. Ja, és persze akkor is törte el Harry a kezemet. Másnap pedig Molly elküldte, és elmentem vele vásárolni, de akkor volt anyának az a hülye családi estéje, amikor Harry nekem adta a nyakláncát, ami még mindig a nyakamba lóg. Biztos vagyok benne, hogy Darcy fogja örökölni. És akkor volt, hogy elmentem Mollyhoz, mert Harry szakított velem, és kénytelen voltam vele beszélni. Na igen, haza felé menet pedig pár srác volt olyan kedves, hogy szépen majd nem megerőszakolnak, de akkor belépett Harry akár csak egy filmbeli hős. Akkor ott megint össze jöttünk, és más nap Greg, vagy George -már nem emlékszem- bulijába mentünk, ahol a gipszem titokzatos módon eltűnt. Majd ha megyünk haza látogatóba mondom Harrynek, hogy majd nézzünk szét a házba, hát ha ott van. Nos, aztán...ismét egy erotikus történet...ennyit erről. Hú, hogy is volt tovább? Azt hiszem, másnap jött haza apa, és utána mentünk karácsonyra L.A.-ba, ahol kaptam Hazztól egy telefont, ő pedig egy órát kapott tőlem. Igen, aztán Harryvel úgy döntöttünk, hogy haza megyünk, hisz az apa-Haza kapcsolat kezdett megromlani, és én meg a barátnőimmel találkoztam. Azután pár nap homályos, és csak arra emlékszem, hogy buliba mentünk, ahol megismertem Harry munka társait. Őőő, aztán majd nem lefeküdtünk, de mégsem. Hű, utána kiderült, hogy Molly régebben bevallotta neki, hogy szereti, és akkor is kapott Hazz kulcsot a házunkhoz. Utána korcsolyázás, és nem is emlékszem már sokra, csak annyira, hogy elmentem L.A.-ba egy fél évre, ott barátom lett, majd haza jöttem, Harry pedig szétverte. Nos, igen. Aztán Austin megvert, és Harry őt is szétrugdosta. Ó, az meg a kedvenc részem volt, amikor Molly Bennel, én meg azzal a szamárral vesztünk össze, és végül elmentünk egy buliba, ahol megverték azokat, akikkel táncoltunk. De persze megint össze jöttünk, és... Aznap este lefeküdtünk, és akkor is hallottam meg tőle a Don't let me go-t, amit akkor kezdett el írni, amikor elsőnek elhagytuk egymást, majd folytatta, amikor elmentem apához, és befejezte, amikor összevesztünk, és Molly is Bennel. És akárhányszor is feküdtünk le, mindig is érzékien, nem pedig durván. ja, és persze azt a részt is nagyon szeretem, amikor bejött a képbe Darcy, azaz amikor Hazznál nem volt óvszer, és úgy szexeltünk... A többi meg már inkább a terhességemről szólt. Minden más, ami nem fontos, az emlékezetemben egy nagy Homály, csak úgy, mint Harrynek...

Vége.

2013. 08. 07.

Murk. Chapter: 37

A fejét fogva hunyta le szemeit, ezzel eltüntetve gyönyörű, smaragdzöld íriszét. Lassan, szinte órákba telt, míg mosolyra húzódtak telt ajkai, majd vigyorogva pillantott rám, s letámadta ajkaimat. Kitágult szemekkel pillantottam lecsukott szempárára, csókunkba többször is belemosolygott, pont, mikor kinyílt az ajtó, és anya lépett be az előszobába három táskával, amik valószínűleg tele van gyógyszerekkel. Egy halvány, bizonytalan mosollyal ajándékoztam meg a barátomat, majd anyára néztem, aki a konyhába sietett.

Harrry szemszöge:

Mrs Harry Styles. Mrs Styles. Hope és Harry Styles. Csak ezek a gondolatok jártak a fejembe, amikor már biztos voltam benne három nap után, hogy igen, apa vagyok. Hopeval elmentem arra a terhességi teszt micsodára, és pozitív lett, szóval már biztos. És bár sokkal jobban van, még is feltűnt Mrs Jepsennek, hogy olyan más. Ezért nem is engednek a közelébe, mert ki tudja, hogy mennyire fertőző. Hát, nem hiszem, hogy terhes lehetek, de ki tudja. Mindegy.

Hopeék háza előtt kettőt dudáltam, és egy perc múlva egy oldal táskával a vállán sietett ki, előtte egy puszit dobott az anyukájának. Ő persze magyarázott a tipikus "Hívj, ha van valami" anya módra. Természetesen nem mondtuk el neki a nagy hírt, és egy jó ideig nem is készülünk. Még az kéne, hogy Mr Jepsen szó szerint repülne L.A.-ból egy puskával a kezében, és csak engem keresne.

- Szia, bébi - Kiszálltam, és szinte egyszerre tapasztottuk egymásra ajkainkat.

Csak akkor tűnt fel, hogy mennyire hiányzott. Ez a három nap így visszanézve, kész szenvedés volt.

- Szia - Bújt a mellkasomhoz, és elvigyorodtam, mikor megláttam a táskájában egy kis rést, amibe a vajszínű maci bujkált, alias Darcy.

Kinyitottam neki az ajtót, amit egy "Köszi"-vel fogadott és egy arcra puszival. A motor háztető előtt rákacsintottam a kocsiban ülő barátnőmre, a pírt az arcán még a sötétített üveg sem tudta fedni. Halkan felnevettem, és amikor bekapcsoltam az övet, megjegyeztem, hogy elég könnyen zavarba lehet hozni. Integetett Miss Jepsennek, elforgattam a kulcsot, ezzel megszólaltatva a BMW-m gyönyörű hangját, és indultunk hozzánk, ahol egy  elég hosszú beszélgetés vár ránk.

***

- De ez így nem jó, Harry - Lecsukott szemekkel a fejét rázta. - Nem tudom, hogy anyuék először engem, majd téged fognak kinyírni, vagy fordítva. De nincs szívem, hogy elvessem. És mi lesz ha... - Itt elhallgatott, tekintete mindenhova szaladt a szobába, csak rám nem.

- Mi lesz mikor? - Kérdeztem értetlenkedve.

- Hát, tudod... Meg fogok hízni, a melleim olyan furák lesznek, és..és a fenekem is olyan bah...és...

Hangos nevetésemmel megszakítottam, mire szúrós szemekkel pillantott rám, és ebből megtudtam, hogy komolyan gondolta a dolgot, így egyből elkomolyodtam. De szemeimbe észrevette a játékosságot, hisz a kezembe bökött.

- Komolyan gondoltam.

- Hope. Elsőnek is, nem hiszem, hogy annyira nagyon sokat változtatna rajtad a gyerek. Igen, nem lesznek feszes melleid, és bár fiú vagyok, tudom, hogy általában a melltartót erre szokás használni. A feneked az tökéletes, úgy ahogy van. Nem tud rajta senki változtatni, és nem hiszem, hogy pont "Ő" lenne az. Igen, fogsz hízni folyamatosan, de amint meg lesz a baba, egy hónap, és olyan lesz, mint ha semmi sem történt volna. Másodszor pedig. Felőlem lehetne neked a legkisebb melled a világon, vagy mit tudom én, de nem az számít. - Egészen idáig nem néztem a szemébe, csak most: - Már nem.

Tudta jól, mire gondoltam. A buliba ahol találkoztunk - ami eredetileg Molly házibulija volt, de a fele társaság azt se tudta ki az- láttam bemenni egy csoporthoz, de csak a lábait és a fenekét, meg talán annyit láttam, hogy szőke. Reménykedtem benne, hogy teljesen hülye, mint a szőkék 60%-a, de nem. Vagy jól volt nevelve, vagy tényleg azért nem feküdt le velem, csak azért, mert szűz volt.

***

Felkuncogott, mikor megragadtam a derekát, és magam mellé húztam. Szorosan öleltem magamhoz, körülbelül úgy nézhettünk ki, mint két kifli. Ajkaimat végigvezettem homlokán, füle tövén, arcán, állán, végül apró puszikkal hintettem be kakaóvaj illatú nyakát, majd mélyen beszippantottam illatának aromáját, mielőtt a nevén szólítottam.

- Mmm?

- Mennyünk el. 

- Hova?

- Párizsba. Mármint véglegesen.

2013. 08. 04.

Awards: ninth

Nagyon szépen köszönöm!  http://onedirectionandbess.blogspot.hu/p/dijak.html



Szabályok

1. Írj magadról 10 dolgot.
2. A jelölő minden kérdésére őszintén válaszolni kell!
3. Tegyél fel te is 10 kérdést a saját jelöltjeidnek.
4. Küld tovább 10 embernek (visszaküldeni nem lehet!)

2. Feladat:

1.Kedvenc szín?  
Kék

2.Körülbelül hány blogot olvasol?
Hármat.

3.Honnan jött az-az ötlet, hogy Te most blogot fogsz írni?
Nem tudom.(:

4.Hobbi?
Blogolás, lovaglás.

5.Kedvenc filmsztár?
Mila Kunis, Selena Gomez.

6.Kedvenc film?
Project X, Barátság extrákkal.

7.Szereted Macklemore-t?
Igen, nagyon(:

8.Kedvenc zene?
Minden 1D, Ellie Goulding, Linkin Park.

9.Tetszik a Best Song Ever című zene?
Ez kérdés?(: Persz(:

10.Milyen telefonod van?
Samsung galaxy young, de htc-m lesz.

2013. 07. 30.

Közérdekű

Hello, guys!

I'm sorry, hogy sokáig volt kimaradás. Tényleg nagyon sajnàlom, de technikai okok miatt nem tudok lenni pár napig még. Ha minden igaz, már a hétvégén internethez tudok jutni, vagy még hamarabb is, szóval nem lesz hosszútávú az eltünésem. Mindenesetre majd jelentkezem az új résszel.

Have a nice day!Xxx

2013. 07. 21.

Murk. Chapter: 36

Hello, guys!


Te jó istenem...
7 díj.
Majd nem 19E megtekintés.
Rengeteg hozzászólás. Úristen. Imádlak titeket, és nagyon nagyon szépen köszönöm! Remélem így fog tovább menni.
Na jó. Soha, de soha életemben nem írtam ennél borzalmasabb részt. Nagyon gagyi lett, egy fogjuk rá, hogy egy "elmegy" rész után. Ígérem a következő jobb lesz valamennyivel. Vagy is remélem.

Have a nice day!Xxx

Feje mellkasomon, közben szorosan, de még is óvatosan ölelt. Haja szétterült melleimen, miközben mind a ketten próbáltunk levegőhöz jutni, amire körülbelül öt perc múlva került sor az én esetemben. Harry sokkal jobban hozzá van szokva mind ehhez, mint bárki más, akit ismerek. Mindenesetre nem gondoltam volna, hogy viszonylag sikerülni fog neki érzékileg ágyba bújni egy lánnyal, nem pedig élvezetből. Szeretem!

- Minden ok? - Pillantott fel rám, csukott szemekkel bólintottam.

Egy puszit nyomott a bal mellem felé, majd fekvő támasz helyzetbe felém került. Gyengéden simogatta meg az arcomat, és csak akkor tudtam meg, hogy mit csinál, amikor ismét fájdalmat éreztem meg Ott. Felszisszentem, mikor Harry teljesen kihúzódott belőlem, bocsánatkérően pillantott rám. Kellemetlen, és szokatlan érzés volt, mint ha egy teher autó felbikázott volna, utána meg egyszerűen elmenne.

***

- Hope - Rekedtes nyögés szaladt ki torkából.

Nem foglalkoztam tiltakozásával, kezemet lassan simítottam végig finoman kidolgozott testén, s tovább csókolgattam az állkapcsát, ami néha a tiltakozásra megfeszült. Fészkelődtem alatta, mikor ágyékát kissé agresszíven az enyémhez nyomta, s önelégülten elvigyorogtam, mikor ajkai az enyémekhez tévedtek, majd benyúlt mögém a melltartóm kapcsát keresve, de végül egyszerűen letépte, így már csak két vékony anyag választott el minket egymástól. Harry egyre jobban felém kerekedett, míg én csúsztam alá, de megállt, s felsegített maga elé, hogy a szemembe tudjon nézni. Bűntudatot lehetett leolvasni csinos pofijáról, no meg egy kis rózsaszín pírt egy kis megbánással mixelve. Lesütött szemekkel megrázta a fejét.

- Nincs nálam óvszer, Hope - Sóhajtott.

Körülbelül három-négy percet bámultunk mind a ketten magunk elé, közben folyamatosan próbáltunk levegőhöz jutni, hisz nem volt könnyű a földön heverő ruhadarabokat az előbb említett helyre juttatni. Végül én törtem meg a csendet, miután egy hosszú csókkal ajándékoztam meg.

- Bízom benned - Suttogtam alig hallhatóan, csodálkoztam, hogy meghallotta.

Sötét volt, még is láttam tágra nyílt szemeit, de hamar megnyugodott. Tekintetével követte, mikor lejjebb csúsztam, így teljesen alatta lehettem ismét. Kínjában felnevetett, majd leszállt rólam, míg lesegítette a francia bugyimat, és végig húzta a fenekemen, combomon, lábszáramon, lábfejemen, végül a földön landolt, egy fél perc múlva a boxere is csatlakozott hozzá.

***

Igen, mindenki kérdezi, hogy egy védekezés nélküli szeretkezés után, miért csodálkozik az ember, ha rá egy hétre össze-vissza hányja magát, és rosszul érzi magát. Hát, igen. Mindenesetre fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Harryvel öt napja nem találkoztam, csak telefonon beszéltem vele, de neki is feltűnt, hogy fáradtabb és nyúzottabb a hangom, mint szokott lenni. Persze, a szokásos kifogások: elfáradtam, nem aludtam jól, allergia (nem is vagyok allergiás), vagy egyszerűen csak nincs jó kedvem. Ezekkel próbálkoztam be, és ha minden igaz, el is hitte. Harry nem az eszéről híres. 

- Hope! Jobban vagy? Tudsz segíteni? - Anya hangját hallottam meg felkiabálni a konyhából.

Bólintottam, bár tudtam, hogy nem látja. Hajamat az ujjaimmal próbáltam fésülni, de végül a csuklómon lévő hajgumimmal összefogtam. Fáradtan dörzsöltem meg a szemeimet, és próbáltam nem elesni, mikor kikeltem az ágyból, és az csak ráadás volt, hogy elestem a lépcsőn, szóval lett szerintem egy nagy folt a fenekemen, aminek Harry nem nagyon fog örülni. 

Anya bátorításképp rám mosolygott, majd a kezembe nyomta a kiskést, hogy pucoljam meg a krumplit. Kedvesen vissza mosolyogtam rá, majd a tálcára pillantottam, amin a krumplik voltak, aztán elé is álltam. Kezembe vettem egy darabot, majd bele kezdtem, de hamar le kellett tennem, ugyan is ismét rám jött a hányinger. Kirontottam a konyhából, pont, mikor a barátomat láttam meg az előszobában lehúzni a cipőjét, de nem tudtam vele foglalkozni, sem a kérdő pillantásaival, csak a mosdóba rohantam, a lépteit hallottam meg magam után, miközben folyamatosan a nevemet emlegette.

- Hope! Mi a baj? - Anya szaladt utánam, de megnyugodott, mikor meglátta a hajamat fogó Harryt, miközben a hátamat simogatta. 

Megráztam a fejem, miközben anya kijelentette, hogy elmegy gyógyszerért. Megkönnyebbültem, mikor már a kanapén ültünk Harryvel szemben, és egyikünk sem szólalt meg. Mind a ketten lesütött szemmel gondolkoztunk, és tudtam jól, hogy neki is az jár az eszébe, mint nekem. Időnként felpipiskéltem pilláim alól, de szinte pislogás nélkül ült. Semmi mást. Egy fél óra múlva szólalt meg.

- Bakker. 

2013. 07. 19.

Awards: eighth

Úristen!:D Nyolcadik díjam. Ilyen sem volt még.

Köszönöm a díjat Bogi-nak!


Feladatok:
  1. Írj magadról 11 dolgot!
  2. Válaszolj 11 kérdésre!
  3. Írj 11 kérdést!
  4. Küldd tovább 11 embernek!

  1. Mikor születtél? - 2000. 06. 30.
  2. Ha egyet kívánhatnál,mi lenne az? - Hogy örökre együtt legyek Harryvel. 
  3. Miért kezdtél blogot írni? - Mert valahova le kell írni az érzéseimet, és naplót nem vezetek. 
  4. Honnan meríted az ötleteket a blogodhoz? - Elképzelem, és csak úgy jönnek.
  5. Mi az a dolog amit még nem tettél meg,de mindenképp meg szeretnéd csinálni? - Sok minden van olyan.
  6. Romantikus film vagy vígjáték? - Romantikus. 
  7. Olvasod a blogom? - Nem, sajnálom. 
  8. Ki az ideálod? - One Direction. De amúgy nincs nagyon, lehet egy fiú magas, alacsony, barna, szőke, fekete, vagy bármi. 
  9. Voltál már szerelmes? - Igen, négy évig. 
  10. Mitől félsz? - A sötétben, de psssz!
  11. 1-től 10-ig,hányasra értékeled a saját blogod? - Négy.

2013. 07. 17.

Awards: seventh

Köszönöm a díjat Kitti-nek!Xx

Szabályok:
  1. Írj magadról 11 dolgot!
  2. Válaszolj a 11 kérdésre!
  3. Írj 11 kérdést!
  4. Küld tovább 11 blognak!
2:

  1. Tv vagy gép? - Gép.
  2. Van mottód? - Nyeld le a félelmeidet, töröld le a könnyeidet, engedd el a sötétebb éveidet. Mosolyogj. Sétálj el. - Harry Styles
  3. Banán vagy répa? - Haha. Mind a kettő.
  4. Ideges típus vagy? - Könnyen fel tudom húzni magam dolgokon, főleg, ha kapkodok. 
  5. Milyen a kedved most? - Álmos.
  6. Mit csinálsz most? - Válaszolok a kérdésedre. 
  7. Mit gondolsz a világ végéről? - Semmit. Hülyeség.
  8. Szerinted létezik Isten? - Igen. 
  9. Hol vagy most? - A szobámba.
  10. Voltál nyaralni? - Még nem. 
  11. Ha igen hol? ___________

Awards: sixth

Köszönöm a díjat Andi-nak!Xx


Feladatok:
1: 11 dolgot rólam.
2: 11 kérdés megválaszolása.
3: 11 kérdés írása.
4: 11 embernek tovább kell küldeni. 

  1. Olvasod a blogom? Ha igen mi a véleményed róla? - Nem olvasom, bocsánat.
  2. Szereted a jégkását? - Szeretem. 
  3. Van olyan "hobbid" amit szeretsz csinálni de nem vagy jó benne!? - Az írás.(:
  4. Van valami gúnyneved? - Fagyi. Az hosszú, hogy miért kaptam(:
  5. Mióta vagy Directioner? - 2011. április 14.
  6. (előző kérdéshez) Hogyan lettél az? - Megnéztem a Youtubeon. 
  7. Van testvéred? - Van egy húgom és egy hülye majmom. Na jó, egy bátyám. 
  8. Mióta vezetsz blogot? - Nem tudom. 2012 júliusa óta.
  9. Hány blogod van összesen? - Kettő.
  10. Inkább olvasol vagy írsz (blogot)? - Írok.
  11. Ki a kedvenc 1D barátnőd? - Bár személyesen nem ismerem, egy Dóri nevű lány. 

Awards: fifth

Nagyon szépen köszönöm a díjat Katie-nek!

Feladatok:
1: Írj magadról 11 dolgot!
2: Válaszolj 11 kérdésre!
3: Írj 11 kérdést!
4: Küldd tovább 11 embernek!

2:
  1. Mi ösztönzött arra, hogy elkezd egy blog írását? - Semmi. Csak elkezdtem, és folytattam. 
  2. Kedvenc női énekes? - Nincs olyan. 
  3. Szereted a Harry Pottert? - Nem rajongok érte, de igen. 
  4. Olvastad az SZJG-t? - Persze, és imádom. 
  5. Tettél már olyat amit megbántál? - Tettem.
  6. Ha tudnál visszamennél az időben? - Ha utána előre is utazhatnék, igen. 
  7. 1D vagy The wanted? - Kérdés? One Direction.
  8. Melyik három szóval jellemeznéd az életedet? - Szerencsétlen, vicces, és bizonytalan. 
  9. Mi tenné szebbé az életedet? - Harry Styles. Haha. 
  10. Hol nyaralnál legszívesebben? - London.
  11. Hány éves vagy? - Tizenhárom. 
3:

  1. Szeretsz olvasni?
  2. Játszol valamilyen hangszeren?
  3. Mióta blogolsz?
  4. Van példaképed?
  5. Ha van, akkor ki?
  6. Kedvenc kajád?
  7. Kedvenc állatod?
  8. Van valamilyen állatod?
  9. Van testvéred?
  10. Mit gondolsz a globális felmelegedésről? (Bocsánat, de ezt muszáj volt:))
  11. Voltál már szerelmes?
4:

2013. 07. 10.

Murk. Chapter: 35

Felsikítottam, mikor Harry benyúlt a térdhajlatomba, majd a vállára helyezett. Immár nevetve sikítottam, de úgy tett, mint ha nem hallaná. Ehelyett dobolni kezdett a fenekemen, míg nem értünk fel a házig. Ott kinyitotta az ajtót, majd utánam be is zárta. Kettesével szelve a lépcsőfokokat rohant fel velem a szobámba, s ott az ágyon letett. Mosolyogtam, mikor a szoba másik végében lévő kék lávalámpát felkapcsolta, amit nem rég szereztem be. A kis buborékok immár szállingózni kezdtek, miközben folyamatosan egymásnak ütköztek. Harry zavarta meg a kis buborékok bámulását; elém állt, s hallgatott. Én sem szóltam semmit, ő sem. S fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el ezzel a szórakoztató időtöltéssel; percek, órák. De végül én törtem meg a csendet.

- Most szexelni fogunk? - Halványan mosolyogtam.

Harry szintén mosolyogva megrázta a fejét. - Nem. Szeretkezni.

Rég érzett melegség lepte el a testem minden egyes porcikáját, tetőtől talpig piros lehettem. Harry felnevetett reakciómon, majd lerúgta magáról a cipőit, és gondosan az ajtó mellé helyezte. Felkuncogtam, mikor lovagias pózba elém térdelt, kikötötte a Converse cipőmet, majd lehúzta rólam, utána a zoknimat is, ezt eljátszva mind a két lábammal. Játékosan megcsikizte a talpamat, mielőtt az én surranóimat az övé mellé helyezte volna. Ismét előttem termett, s megint csend volt. De ezúttal ő lépett, gyengéden felállított. Mosolyogtam, mikor fekete blúzomat lassan gombolta ki, majd gyengéden leemelte rólam. Gondosan összehajtotta a könnyed anyagot, a babzsákomra ejtette. Egy fél lépéssel közelebb léptem hozzá, ezzel megszüntetve a közöttünk lévő távolságot. Egy gyengéd puszit leheltem tökéletesen rózsaszín ajkaira, majd a pólója szélét méregettem. Lassan emeltem fel, ezzel felfedve a kilátszó boxere feletti V alakot, finoman kidolgozott testét, s végül mosolygó arcát; tovább nem értem el, ezért Harry vette le magáról. Az ő pólója is úgy járt, akár csak az enyém; összehajtva a babzsákra helyezte. Gödröcskéit megvillogtatva mosolygott rám, majd jobb kezét a derekamra helyezve simította testemet az övéhez, s szenvedélyes csókot hagyott ajkaimon, majd újra, s újra. Felvont szemöldökkel pillantott rám, mikor nyelvének nem adtam meg a beutalást ajkaim közé, de végül belemosolyogtunk a csókba, de továbbra sem szakítottuk meg a tökéletes kapcsolatot. De sajnos talán életünk egyik legjobb csókjának is vége kellett lennie, kissé elhúzódtunk egymástól. Felkuncogtam, mikor Harry leguggol elém, s egy puszit nyomott a hasamra, majd a nadrágom cipzárját lehúzta, aztán kigombolta a gombot. Gyengéden átkarolta a lábaimat, majd pont annyira megemelt, hogy le tudja rólam húzni a fekete rövid nadrágot, ami csatlakozott a többi ruhához.

- Szép bokalánc - Mosolygott a bokámon lévő delfines láncra pillantva, amit óvatosan kikapcsolt, és az éjjeli szekrényemre helyezte.

Ismét magasabb lett tőlem, miközben kétszer végigmért, és elégedett, talán kicsit büszke mosoly jelent meg tökéletes arcán. Felnevettem, mikor kéjesen, direkt túljátszva megnyalta ajkait, majd ficánkolni kezdett vele. Egy határozott mozdulattal közelebb léptem hozzá, majd leguggoltam elé. Megismételtem; lehúztam a cipzárt,  majd kigomboltam a gombot, aztán lehúztam a bokájáig a nadrágját, és mivel én nem tudom felemelni, egyszerűen kilépett belőle. Összehajtottam, majd a többi ruha mellé helyeztem a fekete nadrágot. Pilláim alól felpipiskéltem rá, de nem vette észre, hogy nézem. A lávalámpa kevés fénye árnyékot adott orcájára, tökéletes arcvonásai rezzenéstelenek maradtak, de még is olyan nyugodtnak tűnt. Viszont felkapta a fejét, mikor ujjaimat beakasztottam a boxere szélébe, s próbáltam lehúzni, de megragadta a csuklómat.

- Ragaszkodom hozzá - Feleltem.

- A szerelmesek mindenhez ragaszkodnak - Mosolygott.

- "The lovers hold on, to everything..." - Kezdtem énekelni a Figure 8-et, mire felnevetett, majd talpra segített.

Mosolyogva rázta meg a fejét, majd magához húzott, és szorosan megölelt. Talán meghitt pillanat is lett volna, ha nem arra használta volna fel a pillanatot, hogy kicsatolja a melltartómat. Felnevettem, majd hátat fordítottam neki, ezzel megkönnyítve a munkáját, kikapcsolta, majd leemelte rólam. Hanyagul eldobta, szorosan a hátamhoz simult, szívverését éreztem meg magamban. Szőke hajamat oldalra seperte, ajkait gyengéden nyomta nyakamra, apró puszikat hagyott rajta, és hálás voltam azért, mert ha akarta is, nem hagyott rajtam jelölést. Csodálkoztam, mikor abba hagyta, és hirtelen maga felé fordított. Nem tudom, hogy a mellkasomat, vagy a melleimet nézte, de kiderült, mikor a kis papírrepülőt kezdte birizgálni ami bő hat hónapja a nyakamban lógott, és egyszer sem voltam hajlandó levenni. Meglepődtem, mikor ismét szorosan ölelt magához, és ezúttal csak ölelt; nem tapogatta a fenekemet, se semmi perverz dolgot nem csinált, csak a hajamba puszilt.

Egy sóhaj kíséretében engedett el, majd az ágyhoz vezetett. Gyengéden "le parancsolt" rá, mire én jó kislány módjára lefeküdtem. Néztem, ahogy betérdel a lábaim közé, majd alaposan végigmér, a végén tekintetünk találkozott. Egy szívdöglesztő mozdulattal kacsintott, majd megemelte a csípőmet, a másikkal kínzóan lassú tempóban lehúzta rólam a fekete csipkés francia bugyimat. Kicsit lejjebb hajolt, majd puszikat nyomott rám. Nyelve egyből megtalálta a csiklómat, tökéletesen nyaldosni, gyengéden szívogatni kezdte. Felnevetett, mikor látta, hogy nem tudok hova kapaszkodni, ezért megfogta a kezeimet, s hajába vezette őket. Finoman játszadoztam vele; húzogattam, vagy épp csak simogattam a sötét fürtöket, míg ő csak végezte a munkáját. Felkiáltottam a rég érzett, kidolgozott munkától, ami nagyon hiányzott már az életemből. Ajkaim 'O' alakúvá formálódtak, mikor a bejáratomat kezdte izgatni valami eszméletlen jó módszerrel. S nem sok kellett hozzá, hogy elmenjek - ezt Harry is észrevette, hisz elkapta a combomat, mikor össze akartam zárni-, befejezte, s megrázta a fejét. Könyörögve pillantottam rá, s tudta, hogy ezzel azt akartam elérni, hogy én is kényeztessem őt. Lecsukott szemekkel sóhajtott, majd a kezemet megfogva ültetett fel, ő meg a helyemre feküdt. Összekulcsolt ujjait tarkója alá helyezte, majd vigyorogva nézett engem.

- Tiéd vagyok - Kacsintott.

Mosolyogva bólintottam, majd ágyéka mellé ültem. Ránéztem, ezzel kérve, hogy emelje meg a csípőjét, amit örömmel tett, így könnyedén el tudtam távolítani fekete boxerét növekvő erekciójáról, az anyagot, csak úgy, mint Harry a melltartómat, elhajítottam. Nyögés hagyta el rózsaszín ajkait, mikor végignyaltam annyit, amennyibe biztos voltam, hogy be tudom venni a számba. Zihálva csúsztatta ujjait a hajamba, miközben folyamatosan ajkaimat nézte. Ágyékát megemelte, ezzel elérve, hogy makkjaival foglalkozzak, ezzel ismét egy mély, rekedtes nyögést kicsalva torkából, miközben sokszor a nevemet ismételgette.

Rávigyorogtam, majd körülbelül a felét bevettem a számba, és lassan le, s fel mozgattam fejemet. Gyönyörű teste ívbe feszült, fejét hátra hajtotta, közbe egy pillanatra sem hagyta abba az ágyéka emelgetését, és felnevetett, mikor kezeimet a csípőjére helyeztem, majd letoltam. Hajamat óvatosan cirógatta, simogatta, miközben egyre gyorsabban végeztem a dolgomat azzal a céllal, hogy ő is azt érezze, mint én három perccel ezelőtt. De egyből meggondoltam magam, mikor megrándult bennem, és fájdalmasan nyögött fel.

- Hagyd abba Hope! Nem akarok elmenni! - Kiáltotta, mire én engedelmeskedtem neki.

Egy puszit nyomtam férfiasságára, majd kíváncsiskodva pillantottam rá. Háta azóta is tökéletes ívbe, feje továbbra is hátra döntve, levegővétele minden volt, csak nem egyenletes. Elmosolyodtam, mikor kezével engem keresett, így odabújtam hozzá. Szorosan mellkasára vont, majd egy hosszú puszit nyomott az arcomra. Sóhajtott egy hatalmasat, ajkaival tátogni kezdett, szemei lehunyva. Nem értettem, mit akart ezzel, nem tehettem mást, csak tovább néztem ezt a gyönyörű férfit. Azt kívántam, hogy örökké tartson ez a pillanat, de nem lehet. Úgy is vége lesz egyszer.

- I'll keep my eyes wide open. I'll keep my arms wide open.  Don't let me. Don't let me. Don't let me go. 'Cause I'm tired of feling alone. Don't let me. Don't le me go. 'Cause I'm tired of feling alone. 

Szemeim bepárásodtak, pilláim megállíthatatlanul rebegtek az érzéstől, s a tudattól, hogy mondhatni, hogy ő most nekem énekel, hogy ne hagyjam el. Tudtam, mire gondol. Az elmúlt öt hónap kész szenvedés nélküle, és ezek szerint nem csak nekem, hisz Harry nem olyan, aki csak úgy énekel valamit, mint ahogy nem olyan, aki csokit, vagy virágot vesz a barátnőjének. Egyszer vett nekem virágot, amikor kijelentette, hogy Egérrel játszott, és eltépték a kedvenc ruhámat, de ha nem is vett volna virágot, akkor sem haragudtam volna, csak a ruháért kár, hisz drága volt. Mondanom sem kell, Molly ki volt akadva Harryre -hisz Molly vette a szép ruhát-, de végül csak nevettünk rajta.

Harry zihálva szállt ki az ágyból, majd a babzsákomhoz ment. Figyeltem, ahogy a nadrágja zsebében kutakodik, majd valamivel csörgött, végül kivett belőle egy halvány kék zacskót. Most szántam rá magam, hogy alaposabban végigmérjem. A feneke az, ami elsősorban megfogott. Igen, nagyon csinos feneke van, ezt lehetetlen letagadni. A második, amin megakadt a tekintetem, nem kérdés, hogy a lábai voltak; izmos, szintén csinos combok. A harmadik pedig a hátán való kidolgozott vonások. Nem tudom, hogy mennyit edzett addig, míg nem voltam vele, de sokkal izmosabb, mint volt. Persze már akkor letagadhatatlanul szexy külsője volt, de mostanit már szavakkal lehetetlen leírni.

Mosolyogva fordult felém, majd visszabújt eddigi helyére. Betakart mind a kettőnket, majd a takaró alatt felgörgette az óvszert. Tanácstalanul nézett rám, míg én biztatóan bólintottam. Feltűnt, hogy amikor Harry bizonytalan, vagy nyugtatni akarja magát, sokat sóhajtozik, akár csak most. Közelebb húzott magához, végigsimította hatalmas tenyerét derekamon, fenekemen, combomon, végül benyúlt a térdkalácsom mögé, a térdhajlatomba, majd felhúzta a csípőjére. Még mielőtt bármit is tett volna, egy utolsó pillantást vetett rám, hogy bebizonyosodjon ténylegesen felkészültem-e, végül fejemet a mellkasára vonta, s belém hatolt. Abban a pillanatban minden lelkesedésem elszállt, ahogy a magabiztosságom is. Minden szétesett körülöttem, szemeimből könnyek ezrei estek ki.

- I promise one day I'll bring you back a star. I caught one and it burned a hole in my hand. Seems like these days I watch íou from afar. Just trying to make you understand. I'll keep my eyes wide open. - Énekelte tovább.

Fogalmam sincs, hogy gyönyörű, fülbemászó hangja miatt sírtam, vagy az égető, ismeretlen fájdalomtól. Könnyeim áztatták az angyalom bőrét, kezeim túlzottan ölelték tökéletes testét, hátán összekulcsolva ujjaimat. Fájdalmasan nyögtem fel, mikor teljes hosszát belém tolta, ezzel kicsalva még ezer könnycseppet szemeimből. Nyugtatólag hajamat simogatta, de semmi sem volt, ami elűzhette volna ezt a fájdalmat.

- Don't let me. Don't let me. Don't let me go. 'Cause I'm tired off feling alone. Don't let me. Don't let me go.

Folyamatosan zokogtam, miközben lassan ki, majd behúzódzkodott bennem. Óvatos, s gyengéd volt, de még is iszonyatos érzés volt. Többször nyitotta a száját beszédre, s tudtam jól, hogy le akar róla beszélni, de nem egyeztem volna bele. Ha már belekezdtünk, teljesen mindegy. Felszisszentem, mikor egy kissé nagyobb lökéssel bennem is maradt pár másodpercre, kicsit tovább, mint eredetileg. Valami olyasmit motyogott, hogy ne sírjak, majd letörölte könnyeimet. Gyengéden, még is szorosan tartott karjaiban, fejem továbbra is mellkasán pihent, miközben folytatta a ki-be járogatást.

- Don't let me. Don't let me. Don't let me go. 'Cause I'm tired off feling alone. Don't let me. Don't let me. Don't let me go. 'Cause I'm tired of feling alone. Don't let me. Don't let me go. - Hangja erőteljesebb, szenvedéllyel volt terhes.

Hogy kérhet ilyet, ha tudja, hogy lehetetlen megint elhagynom?! Egyre jobban kapaszkodtam belé szavai hallatán, majd összeszorított szemekkel megráztam a fejem, ezzel megint pár könnycseppet elengedve. Kezei a hátamra vándoroltak, miközben csípője megint az enyémhez ért, majd játékosan ágyékát az enyémhez dörzsölve, ezzel egy kis nevetést kiszedve a könnyek közül. A nap folyamán fogalmam sincs, hogy hányszor sóhajtott fel, de kezd idegesítő lenni, akár csak most. Orrával gyengéden bökte meg a homlokomat, majd egy kicsit gyorsított, ezzel elérve, hogy akár csak az elején, most is könnyek lepjék el a szememet. Tudtam, hogy a csúcson van, hisz többet nyöszörgött, s nagyobbakat lökött rajtam. Harry hirtelen megragadta a fenekemet, hogy olyan közel legyen hozzám, amennyire csak tud, majd éreztem, hogy beleélvez az óvszerbe.

- 'Cause I'm tired of sleeping alone.